Nehezen lehet feltérképezni a ma már morzsákká forgácsolódott ellenzéki tömböket. Az MSZP és az SZDSZ széthullásával, valamint a Fidesz és a Jobbik keresztes hadjáratával sok cikk foglalkozott már. Arra a kérdésre azonban, hogy az újonnan létrejött és az SZDSZ megszűntével keletkezett űrt betölteni vágyó közösségek és pártok felelőssége miben mérhető, kínosan kerülgettük.

Azonban a körülmények egyre szorongatóbbá válnak, így szükségszerű megérteni miben és vajon mekkora mértékben tehetők felelőssé az ellenzéki közösségek egy egész ország nyomorba döntéséért.

1. Homogenitás kontra heterogenitás

A napjainkra elfogadott nézet szerint, a sokszínűségben rejlik, egy nép ereje. Mivel nincs két egyforma ember, így nincs két egyformán helyesnek bizonyuló módszertan sem. Ez az oktatásunkban - a rendszerváltás óta elkövetett minden ez irányú próbálkozás ellenére - súlyos sebet jelent. Ugyanez a politikai életre is áll. Minél szélesebb spektrumát szólíthatja meg a pártok adott oldala, annál nagyobb eséllyel tudnak - legrosszabb esetben koalícióra lépve - választást nyerni.

2. Közösségek és pártok

Hála pártalapítás feltételeinek radikális leegyszerűsítésének úgy nevezett "mikropártok" tömkelege lepte el a politika színpadát egyik vagy másik oldalt erősítve. Egy dolog azonban minden szervezetben közös, még pedig az inkompatibilitás. Jól ismert nézetnek megfelelően, ezek a pártok alkalmatlanok a szolidaritásra. Financiális forrásaik erősen korlátoltak, vagy nem létezők. Minden elképzelhető támogatásukat - többnyire nem pénzügyi, és csak töredék részben aktivista jellegű - a köréjük szerveződött csoportosulásokból szerzik.

Mindez még talán nem is lenne gond, ha tömbök közötti kommunikációra nem nyomnák bélyegüket az amatőr és kicsinyes jelzők. Ezt a körülményt csak súlyosbítja a pártokon és csoportokon belüli funkció nélküli egyének áldásos tevékenysége. Megejtő buzgalommal elkövetnek minden elképzelhető hibát, amivel akárcsak egy névleges szövetséget is tönkre lehet tenni. A viták, gyakran fajulnak tartalmatlan személyeskedéssé.

3. A szakmai kompetencia hiánya

A politikai életben az ellenzéki pártoknál és közösségeknél - mintegy akaratlan reakcióként a kormány mintájára - funkcionáriusok, holdudvarok és egyeduralkodók hierarchiája épült fel. Mikro személyi kultuszok, melyek közepén az adott közösség kizárólagos hegemóniájával bíró vezetője, messiásként helyezkedik el.

A holdudvarok, szakmailag részben megfelelő, de erős akarattal és önálló, valós jogkörrel nem bíró emberek, többnyire önkéntesek. Indítékaik többnyire annak reményében merülnek ki, hogy erőfeszítéseik honoráriumaként pozíciójuk megszilárdul, egy esetleges választási győzelmet követően profitra tesznek szert.

A messiások, ennek a torz játéknak a pillanatnyi kizárólagos nyertesei. Ez nem feltétlenül pénzbeli jutalom, hanem a bevonzott hívek áhítata. Ők a szupersztárok, viszonylagos hírnév várományosai, kizárólagos sikerüket jelentő fennmaradásuk esetén: birtokosai. Szakmai tudásuk az előbbinél feltétlenül kiemelkedőbb politikai ismereteket, esetleg tapasztalatokat ölel fel. Céljaik, bár többnyire a kormányváltást és a demokrácia visszaállítását vallják magukénak, a körülményeket tekintve ellentmondásba ütköznek.

Funkcionáriusok. A legnehezebben behatárolható rétege minden közösségnek. Önálló feladatkört nem látnak el. Ők a tömeg. Nincs más szerepük, mint statisztálni, demonstrációkon részt venni. Ebből a rétegből nincs kilépési lehetőség. Általános jellemzője e "kasztnak" a bizalmatlanság és a tenni vágyás. Fontos kulcsot jelent a fluktuáció, mely az előbbieknek megfelelően nagy a különböző csoportok funkcionáriusai között. Ki feladatot vállalni szándékozik, ki a beskatulyázás elől menekül, ki pedig csalódik aktuális messiásában. Szakmai képességeik számuknak megfelelően változó.

Ellenzéki oldalon absztrakt modellen ez a kaszt a leghomogénebb. Ők a test, melynek a messiások kívánják számos fejét alkotni. Azonban a hidra nevű bestiával ellentétben, nyomorult formája ez a létezésnek a szolidaritás és együttműködésre való hajlandóság nélkül. E körülményről a későbbiek során még beszélünk.

Mindenesetre az biztosnak látszik, hogy a vezetők kizárólag saját igazuk skandálásával herdálják el hitelüket.

4. Hitelesség és számon kérhetőség

A csoportosulások igazából a tömegmanipuláció eszközeiként is működnek. Ezt bizonyítja az is, hogy számos néven csoportba szerveződve ugyanazon funkcionáriusok neve lelhető fel. Az átfedések nagyok, különösen az online felületeken. Legnagyobb előnye az internetnek, a névtelenség. Nem kell azonban nagyon megerőltetnie magát az embernek, hogy visszaéljen vele. Minél több csoportot lehet akárcsak látszólagos működésre bírni, annál könnyebb létező ellenzéket érzékeltetni. Azonban a fenti körülmények már önmagukban is gyanúra adnak okot. Milyen hatékonyságot feltételezhet olyan egymástól szervesen elkülönülő csoportok működése, ahol csak az operatív rétegnek van kapcsolata egymással? Továbbmenve, mennyiben lehet hiteles bármely csoport, ha ez az operatív réteg olyan neves sztárokat gyűjt, mint Micimackó?

/Személyes megjegyzés: Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy ellenzékre egy olyan kritikus helyzetben, amiben Magyarország az utóbbi öt évben leledzik fokozott szükség van. Ugyanakkor látszatmegoldások terén ez a nép már szakértelemmel bír. Egyetlen ponttal a 80-as IQ pont fölött már kifinomult érzékről beszélünk, ha a süketelés kiszűréséről van szó. Hogy ennek ellenében hogy lehet egy süketelésből választási győzelmet összeharácsoló párt kormányon, az kényszerűen előrevetíti a 80-as IQ feletti népesség számának igen apró méretét./

5. Amatőr kifogások

A süketelést követően ez az egyik legtámadhatóbb pontja az ellenzéknek. Arra a kérdésre, hogy létszükség idején miért is ne tegyük félre ellentéteinket, meglepően sok válasz született a 2014-es választásokig is. Ez a tendencia azóta sem változott sokat. Ehhez pedig hozzáteszik a magukét a magukat bennfentesnek valló messiások is. A legvadabb vádaktól sem őrizkednek. Ebben az sem gátolja meg a messiásokat, hogy egy olyan szervezett csoport, mint a Fidesz igazolt bűncselekményei, egyenként is súlyosabbak, mint a szóban forgó gyanúsítottaké együtt.

6. Áttekintés

LMP: Besorolásuk létrejöttük óta bizonytalan, nagyjából az SZDSZ megszűntével datálható. És alig pár évvel létrejötte után, mintegy előszeleként a korábban taglalt oszlásnak, pártszakadást élt meg.

Együtt/PM, DK: Nos, mindhárom párt a maga szülési komplikációja áldozata. A Demokratikus Koalíció feje Gyurcsány Ferenc, még miniszterelnöksége alatt követett el súlyos hibát, amiért azóta is fizet. Nem tett eleget annak érdekében, hogy a népben tudatosítsa, miről is szólt Őszöd. Így hiú ábránd hogy újra miniszterelnök legyen.

Egy másik hibában osztoznak az Együtt korábbi vezetőjével, Bajnai Gordonnal. Külön utakra léptek, pedig közös munkával sokkal produktívabbak lehettek volna. Bajnai másik hibája, hogy kivonult a képből.

A PM, Jávor Benedek vezényletével jó modellt adhatott volna amíg az Együtt mellé társulva működött, ezen a vonalon haladva erősebb pártközösség vízióját vetítette előre. Ennek örömére gyorsan szét is váltak.

Mindazonáltal a pártok ebben a kontextusban kiváltókként is csak mellékszereplői a játszmának. A nem hivatalos közösségek tudva tudatlanul másolják a pártok viselkedésmintáit. E közösségek közt a viszony cseppet sem akadálymentes. "Köztársasági vagyok, nem orbánista", "Demokratikus Ellenzék", "Demokratikus Ellenállási Front", "Demokratikus Ellenállók Szövetsége", csak néhány, a szervezetek közül. Ha bárkiben a Monty Python: Brian élete című film ugrik be, félő az nem a véletlen műve. Hogy vígjátékká aljasult az ellenzéki politika, azt csupán az állampolgárok sínylik meg.

Még egy csoport kakukktojásként kimaradt a felsorolásból. A Demokrata Oázis égisze alatt előbb Országgyűlése Mozgalom, majd abból a NAP párt született meg Szabó Gábor Tuareg vezényletével. Bár céljai szinte tökéletesen lefedik a demokratikus törekvéseket, módszereik éppen azt hazudtolják meg. A legfeltűnőbb a párt teljes neve, mely felér egy freudi elszólással: Nincs Alku Párt. Ezt alátámasztjuk azzal a kiegészítéssel, hogy nem csupán más párttal nem hajlandó bárminemű kompromisszumot kötni - és ami a demokratikus működés elvét máris megkérdőjelezi -, de a kívülállókkal szemben is elutasító az általános magatartás. Tuareg felelőssége ebben a tekintetben tisztázatlan, mindenesetre az helyes következtetésnek tűnik, hogy komoly problémákkal küzd. Messiásként saját kinyilatkoztatásait nagy szorgalommal és személyére jellemző alapossággal teszi. Ugyanakkor foggal körömmel ragaszkodik kizárólagos hegemóniájához, mintha bárminemű együttműködés, szervezett összefogás a vesztét jelentené. Forradalmat szokás emlegetni esetében, de vigyázat, reakcióideje kicsit nagyobb, mint a klasszikus értelmében azonosított forradalmáré. Eső után köpönyeg az ideillő kifejezés. Demonstrációját is azután kezdte megszervezni, hogy az arra való joga veszélyeztetetté vált - stratégiailag legalábbis megkésett ez a reakció. Mivel minimális médiafigyelmet tudott csak magára vonni, ez az akció leginkább a kormánynak kedvezett. Az ellenállók, azonosíthatók lettek, illetve zaklatásuk szükségessége igazolttá vált.

Mindezek összessége igazolásra váró bizonyítékként egy másik gyanú alapját képezik, miszerint az ellenzék vezetősége a jelenlegi kaotikus állapot fennmaradását szorgalmazhatja. A status quo adott, az elmélet mátrixa összeáll. A bizonyítékok bár hiányosak, ülnek. Bajban vagyunk.