történetem 1. részének folytatása 

Ebéd és vacsora közötti "pihenés idő" 

Fèl 3 ès 3 óra között minden ételt ami a melegitő pultban volt visszavittünk a konyhåra. A hidegpultból a salàtàkat àtraktuk egy màsik hűtőbe. 3-kor megint bezártuk a kantint egy kis időre ùjra mindent letakaritottunk, feltöltöttünk, mint reggel. Kezdtünk előkèszülni a vacsoraidőre. Megmostunk, kiraktunk 1 làda almàt, 1 làda szőlő nehogy vacsoráig bàrki is èhezzen . Egy teljes órán keresztül ezzel meg némi kávéval, üditővel kellett beèrje mindenki.

Közben hoztak nekem 25 kg sárgarèpát amit meg kellett tisztîtanom, csak hogy biztos ne unatkozzak.

Ne zavarj, vacsorát osztok az éheseknek!

Èpp rendet tettem a kantin belső részén amikor beköszöntött a vacsora idő. Az èhes nèpek jöttek is hosszù tömött sorban. Pròbáltam a 2 szememmel egyszerre 6 dologra figyelni, közben mosolyogni, ügyesen szervírozni ès legisinkàbb megèrteni, hogy mit, mivel, hogyan kèrnek tőlem. Többeknek az volt a dilijük, hogy meg akartàk mutatni vitrinen túlról, hogy konkrètan melyik hùsdarabot kèrik, így aztàn röpködtek az alatta, fölötte, mögötte, tetejèn, elejèn, vègèn szavak. Igyekeztem ilyenkor viszonylag jó reakció idővel lecsapni a kinézett szeletekre.

7 òrakor elkezdhettem össze- és elpakolni mindent. Ki kellett dobni minden megmaradt ètelt.... Anyàm, egy fèl kuka tele lett a kidobott sajtokkal, kenyerekkel, zsemlèkkel, rizzsel, főtt kukoricával. Arra gondoltam, hogy ebből mennyi éhes szájat jól lehetne még lakatni... A munkanap végén Marija is előkerült, azt mondta nagyon "very good" vagyok, mert szinte 8-ra mindennel kész voltam. Beleértve magamat is, mert addigra már migrénes fejfájás gyötört és ami ezzel sorosan párban jár, hányingerem is volt már. Amikor kimondta a "hètfőn találkozunk" megváltásnak számìtò mondatot, épp annyi időm maradt csak, hogy elrohanjak a mellékhelyiségig... Kissé jobban lettem, ezek után igyekeztem angolosan távozni. A portán kijelentkeztem és mivel itt alá is kellett írni, "véletlenül "a hotel logós toll a kezemben maradt, màsodszorra màr nem tudtam ellenállni a kisértésnek.

Irány haza 

Sikeresen elverekedtem magam a tömegben a metróig, de addigra megint nem voltam jòl....Anèlkül, hogy részletezném legyen elég annyi, hogy hazáig háromszor hánytam a metróban, szerencsére egyszer sem a metrókocsiban.... De így is nagyon gáz voltam. Csak remélni tudtam, hogy a CCTV biztonsàgi kameráinak felvételei alapján másnap nem keresik majd azt az elvetemült nőszemélyt akiről csak annyit lehet tudni, hogy magas, vèkony testalkatú, feltűnően sápadt, dzsekit és biztonsági cipőt viselt, Greet Portland Streettől Barkingig utazott mindeközben többször is megszentségtelenítette a metrò àllomàsait.

Este 10 körül èrtem haza, gyorsan beköszöntem a gyerekeimnek, megtiszteltem a mi fürdőszobánkat is....aztán vettem egy fürdőt és aludtam reggelig.

Màsnap amikor felèbredtem arra jutottam, hogy nem álmodtam: tegnap szakács ruhàm volt, ételt porcióztam és többször nem tudtam merre van az arra a kantin és a konyha között.


Hétfőn reggel volt bennem némi vizsgadrukk munkába menet. A feszültségemet némiképp csak az oldotta amikor felfedeztem, hogy a hétvégén a metró állomásokban új óriás plakátokat tettek ki aminek az volt az üzenete, hogy ha mi, utasok azt látjuk, hogy egyik utastársunk nem érzi jól magát, akkor a következő megállónál segítsük le a metrókocsiból és kérjük a metro alkalmazottak segítségét, akik állnak rendelkezésünkre. Ezen jót mosolyogtam magamban, talàn csak nem miattam a felhajtàs?!...

Becsülettel végigcsináltam a hetet, mégsem hagytak teljesen egyedül a kantinban sem, így ha valami gondom volt, vagy elúszni készültem volna, mindig volt aki beugrott segíteni nekem : vagy az asztalon hagyott dolgokat tùrtàk le az asztallapokról vagy a hegyekben álló csetrest vitték ki. Már nem hoztak zavarba, ha csipszet mondtak és nem potéjtót, lelkesen keresgettem a válogatósoknak a kiszemelt ételdarabokat a tálcákon, így aztán gyorsan eltelt a hét. A migrèn is elkerült. Szòval semmi sem volt olyan rossz, mint amilyennek az első munkanap okozta sokk làttatta velem. Egész megtetszett a hely, annyira, hogy ha tovább dolgozhattam volna, örömest maradtam volna, de sajnos csak hat munkanapról volt szó.

Ez volt, igaz volt. 

Az azóta eltelt időben, ha egyszer-egyszer kezembe akad a gyönyörűsèges, csecse-becse tollam, mindig szívesen emlèkezem a helyre.