A munkanélküliség hatalmas probléma. A mindennapi létért való küzdelem elképesztő tettekre kényszerítheti az embert. Hogy elkerüljék a nélkülözést, vagy hogy egy kicsit is jobb életkörülményeket teremtsenek maguknak, gyermekeiknek, bevállalják a több száz, esetenként több ezer kilométerre lévő munkahelyet is.


Egyre több az olyan család, ahol az anya marad a gyermekkel, az apa meg kilométerekkel arrébb másik városban vállal munkát. A család szanaszét, alig látják egymást, növekedtek a plusz költségek, de legalább van munka. A megélhetés biztosítva van. Inkább így működjön a család, mint hogy az állandó nélkülözések és az emiatt elharapózó veszekedések miatt végképp felbomoljon. Láttam már a pénztelenség miatt tönkrement házasságot. Pedig szerelemmel indult. Aztán az anyagi gondok, az állandósult veszekedések szép lassan megölték a szerelmet.


Egy régi barátnőm is hasonló cipőben járt évekig. Esküvő után néhány hónappal férje kiment külföldre dolgozni. Három havonta járt haza. Nem volt más választásuk. Ha mind a ketten itthon dolgoznak, nem tudtak volna házat, kocsit venni. Vagy csak hatalmas lemondások árán. Azóta gyermekük született, megvették álmaik házát, mindkettejüknek kocsija van. De még mindig csak három havonta látják egymást. A gyermek szinte csak fényképről ismeri az apukáját. Valamit valamiért! A problémák majd csak akkor lesznek, ha a férj hazaköltözik. Vagy a feleség költözik hozzá a gyerekkel. Mert szinte csak hónapokat éltek együtt. Nem szokták meg egymást, a másik rigolyáit, életritmusát. Hatalmas megértésre, toleranciára és estéket átívelő beszélgetésekre lesz majd szükségük, ha az összeköltözés után is együtt akarnak maradni.


Van, amikor a nő kényszerül arra, hogy elhagyja a családi tűzhelyet. Kedves szomszédasszonyom választhatott: vagy otthon marad munkanélküliként, és szép lassan lelkileg felőrlődik, hogy diplomával a zsebében csak háziasszonynak jó, vagy Budapestre költözik, dolgozik, és a családját, gyerekeit csak hétvégenként látja. Ez hatalmas változás volt neki is, és férjének is. Neki meg még dupla teher, mert amikor hétvégén otthon van, süt, főz, takarít, erőn felül teljesít, hogy a hiányát a lehető legkevésbé érezzék meg. Egyszerre vezet két háztartást, plusz még dolgozik. Meddig fogja bírni? Ameddig kell! Mi nők a gyermekeinkért és a családunkért mindenre képesek vagyunk!


Dolgozni márpedig kell! Nem csak azért, mert anélkül nem lesz pénzünk és nem fogunk tudni ételt rakni az asztalra! A munka az embernek létszükséglet. Önkifejezés, szórakozás, önmegvalósítás, az élet értelme, a munka által érezzük azt, hogy vagyunk valakik, és szükség van ránk. Munka nélkül haszontalannak és feleslegesnek érezhetjük magunkat. És ezt az érzést annyira el akarjuk kerülni, hogy inkább vállaljuk a több órás ingázást, a másik városba, esetleg másik országba költözést.


Pedig milyen szép is lenne, ha együtt maradhatnának a családok. Ha mindkét szülő egy városban, egy országban találna olyan munkát, amiből normálisan meg tudna élni, nélkülözések nélkül. Ha nem kellene a nagymamának három hónapig spórolnia, hogy évente 2-3 alkalommal láthassa az unokáit.