Végre kórház és Végre tudják mitől vagyok ilyen mocskosul rosszul! Nem hittem volna, hogy egyszer is kiderül rosszul létem mivolta! Boldog voltam, most már célzottan a betegségemre tudnak kezelést adni, és vége a rémálomnak. Hittem...

Az agyvíz (liquor) vételt jól tűrtem, ijesztőbben hangzik, mint amilyen valójában. Csigolyanyúlványok közé hosszú vékony tűt vezetnek, melyen keresztül kis mennyiségű agyvizet csorgatnak, egy kis kémcsőbe. Helyi érzéstelenítés lidocain injekcióval történik, a beavatkozás nem fájdalmasabb és nem tart hosszabb ideig, mint pl. egy vérvétel. Az elején nem is volt gond, jött a kezelőorvosom mondta üljek az ágy szélére, aztán hajoljak előre. Nővérke lefogott és nyugtató szavakat suttogott: ügyes vagy, nem lesz gond, mindjárt kész, kitartás....Aztán a doki elővett egy jó nagy tűt, ami valami iszonyatosan hosszú volt. Na akkor kezdtem el igazán parázni! Reszkettem, itt a vég tuti belehalok ha ezt belém szúrja, ráadásul a hátamba....                                                                                                                          De pikk-pakk készen is volt, amire és ezt a folyamatot leforgattam az agyamba, hogy most valami iszonyat fájdalomra készülök addigra meg is volt az egész! Abszurd nem fájt mondhatni nem is éreztem!

Utána hasra feküdtem, mondták az ismerőseim akik már tudták mivel jár, ne hogy megmozduljak egy teljes napig, mert annak nem lesz vidám vége! Kérjek ágytálat inkább. Én kértem is tanácsukat megfogadva, de a kedves nővérek azt mondták : "Ha ki kell mennem wc-re oldjam meg, álljak fel menjek ki! Nem lesz gond! "

Hát lett...

Be mégsem pisilhettem, így is addig húztam ameddig lehetett, erőt vettem magamon és kimásztam, mivel menni nem tudtam. Hiba volt, nagy HIBA!!!

Kedves emberek akik ott dolgoztak azóta is köszönöm nekik magamba a hozzá állásukat, tisztelet a kivételnek persze, mert nem mindegyik emberke volt ilyen "kedves".Pechemre rossz műszakot fogtam ki.

Nagy nehezem vissza kúsztam az ágyba, egy idő elteltével olyan fájdalom lett úrrá rajtam, amit nem hittem, hogy létezik! Ezt a fájdalmat nem lehet semmihez sem hasonlítani, ilyen hatalmas fájdalom nem is létezik talán. Hosszú napokig szenvedtem, ha egy picit megmozdult a fejem élesen hasított a fájdalom belém. Szörnyű napok voltak! Tanulságot leszűrtem! Bár sok mindent nem tehet az ember lánya, ha nem segítenek neki!

Az agyvíz vétel után bekötötték az infúziót és mehetett a szteorid lökés. Amit három napig kaptam, napi négy órán keresztül csöpögött belém. Jött is a hangulat váltakozás, egyszer sírtam aztán nevettem, máskor megtudtam volna fojtani bárkit egy kanál vízben. Idegesítő egy érzések voltak. Gyulladást elkezdte szépen lassan levenni az agyamról a szteorid...

Családtagok, barátok, munkatársak mind-mind jöttek minden nap, biztattak és bizakodtak. Tartották bennem a lelket, ami nem volt akkor még egy egyszerű művelet. Teltek a napok, a kórházba töltött időszak megviselt, nem is a kezelés hanem a körülmények inkább. A "kedves" nővérek és a hely ahol feküdtem. Abban az időben a kórházunkat felújították, ezért az osztályokat elrakták szerte szét máshova. Az osztály ahol én feküdtem egy másik épület földszintjére helyezték. Elég hadi állapotok uralkodtak ott. Pár kis kórtermes helység volt egybe férfi-női wc-vel, fürdővel. Ami nagyon kellemetlen volt, mert elég sok emberre volt egy illem helység. Bezárni nem tudtad, mivel ha bármi baj lenne nem tudnának bemenni segíteni. A probléma ott kezdődött, hogy nem tudtál elmenni elvégezni a dolgaidat, mert tuti rád nyitottak nem csak a betegek hanem a látogatók is, vagy nem volt szabad, mert sokan voltunk. Általában minden tiszta vizelet volt meg egyebek.....Fürödni se nagyon lehetett, bár akkor nem is igen tudtam volna kimászni. Párszor halottat is láttam persze már letakarva, akkor valami ijesztő csend és dermedtség lett úrrá az osztályon, senki nem mozdult mindenki csendben volt. Félelmetes...!

Azóta gyönyörű korszerű és csodaszép kórházunk lett.Volt alkalmam azt is párszor meglátogatni. Az átmeneti állapot megszűnt. Tudom nem volt könnyű az ott dolgozóknak sem, de betegen valami rémálom volt...