Mesék mindig is voltak, vannak és lesznek, egészen addig, amíg gyermekek élnek e világon. Melyik szülő ne érzékenyülne el a csillogó gyermekszemek láttán, ahogy feszülten, érdeklődve várják, hogy felolvassuk az esti mesét, játékosan példázatokon keresztül megtanítva nekik az élet dolgait, szakkifejezéssel élve: fejlesztjük az érzelmi intelligenciájukat. Kevés az a gyermek, aki nem szereti a meséket.


A meséket a felnőttek találták ki a gyerekeknek, hogy szórakoztatva, érdekesen felkészítsék őket az életre, példázatokon keresztül átadják nekik azt a tudást, amit ők már megszereztek. A gyermekek már csak ilyenek. Ami kötelező, például a szülői intelem, az nem érdekli őket, abban nincs semmi izgalmas. A mesékben szereplő, szülőnek szót nem fogadó hős élményeit hallva viszont rá lehet venni az engedelmességre. A mesemondás egy hatásos pszichológiai eszköz a szülők kezében a gyermekneveléshez.


Charles Perrault meséit olvasva a mai szülők rémülten tiltakoznának, hogy mit akarnak olvastatni drága gyermekükkel. Csak nagy vonalakban lehetne ráismerni a mai Csipkerózsikára, Hófehérkére, és a többi kedvelt mesére. Az akkori mesékben nem volt semmi szórakoztató. Elrémisztő és megfélemlítő annál inkább. Minden mesének van valóságalapja, van amelyik Aesopus 2600 éve összegyűjtött példázatáig nyúlik vissza, és néhány apró részlettől eltekintve minden országban és földrészen hasonlóan mesélik. A nagy mesegyűjtők, mint amilyen Andersen és a Grimm testvérek voltak, egy kicsit finomítottak a meséken, egy kicsit a saját képükre, ízlésükre formálva átírták. Később a társadalmi változásokhoz igazítva, néhány mesének pozitív vége lett.


Sosem felejtem el azokat az esős nagymamánál töltött hétvégéket, amikor testvéremmel odabújtunk a nagyihoz, és ő órákat mesélt nekünk. Később, mikor kisebb unokatesómnak én olvastam a mesét, és még a tizedik után is türelmetlenül kérte, hogy folytassam. Évekkel később pedig gyermekeimnek olvastam lefekvés előtt. A mesélés olyan dolog, amit jó adni is, és jó kapni is.


A mese az egyetlen irodalmi műfaj, amely megmutatja a gyermeknek, hogyan, hogyan találja meg helyét az életben. És miért esti a mese? Először is a szülőknek általában este, lefekvés előtt volt/van idejük a gyermeknek mesélni. Másrészt, a gyermek a mese élményével alszik el, és az éjszakai álom során fel tudja dolgozni a történetet. A gyermekek minden problémája orvosolható mesével. Csak a megfelelő mesét kell kiválasztani hozzá. De ez már (mese)pszichológia.