A több mint 1 éve tartó ukrajnai válság egyik következménye, hogy egyre többen hagyják el az országot a jobb megélhetőség reményében. Egyedülállók és családos emberek egyaránt jelentkeznek külföldre hívó álláshirdetésekre, amiből kikövetkeztethető, hogy Ukrajnában nem találták meg számításaikat. Nemcsak a keleti országrészben dúló háború, de az egyre mélyülő gazdasági patthelyzet is választás elé állítja az állampolgárokat, akiknek zöme szakképesítés nélküli kőműves.

Nemcsak a nehéz-, de a könnyipar is hív munkaerőt Csehországba. Odamennek legtöbben dolgozni az ukrán-magyar, illetve szlovák-magyar határ menti övezetből. Az ukrán-orosz konfrontáció okán megváltozott a migrációs irány. Az újsághirdetéseken kívül ismerősök is segítik a munkavállalást, akik között nem egy, mint munkáltató szerepel. 800-2000 eurós bérekért indulnak útnak sokan, nem tudva, hogy az ígért munkahely beválik-e vagy sem.

Jellemzően kétkezi munkára vesznek fel alkalmazottakat a nyugat-európai országok, melyek fő szempontja az olcsó, de jó munkaerő. Eltérő körülményeket biztosítanak az egyes cégek, jellemzően ukrajnai napilapokban is hirdetnek. Csoportokban, mikrobuszokkal érkeznek a célállomásra a dolgozni vágyó férfiak és nők, átlagosan 20-40 év közöttiek. Nem ritka, hogy negyedévenként jönnek haza, jobbára az ünnepekre vagy más fontosabb alkalmakra. Az utazás tekintélyes költséget tesz ki, ezért kétszer is meggondolják, milyen sűrűn utazgassanak oda-vissza.

Kárpátalja magyarlakta települései lassan elnéptelenednek, mivel a férjek, családapák után nem ritka, hogy a feleségek is kimennek gyerekekkel együtt. Egész család kiköltözése esetén kiteszik az „eladó” táblát a házra, jelezve, nem terveznek visszatérni. Van, aki nem rúg fel mindent maga mögött, gondol a bizonytalan jövőre, és a hátra maradt rokonokra bízza a házfelügyeletet. Vannak falvak, ahol már minden harmadik-negyedik ház eladónak számít, és csak tippelni lehet, milyen magasra emelkedik ez a szám az elkövetkezendő hónapokban.

Egyedülálló fiatalok esetében várható, hogy párt már idegenben találnak maguknak, ezért számítani lehet a vegyes házasságokra. Ahogy telik az idő, egyre többen szánják rá magukat a külföldi munkavállalásra, legtöbbször rokon, barát vagy ismerős ajánlása alapján. Gyakori, hogy második próbálkozásra találják meg az „igazit”, azaz a megfelelő állást. Szemlátomást növekszik a migránsok száma, és a célországok között elvétve, de előfordul, tengerentúli is.

A lehetséges állásokat tekintve vannak kisebb és nagyobb szaktudást igénylő munkák, melyek a bérekre is kihatással vannak. Egyes helyeken kérik a végzettséget, a nyelvtudást, máshol viszont elnézőbbek a hiányosságokkal. A gyakorlatot menet közben szerzik meg az alkalmi munkavállalók, akiknek nagy része nem álmai munkáját végzi. Az állóképességet próbára tevő rutin feladatok ellátása sokaknak gondot okoz; van, akik jobban bírják a terhelést, míg mások kevésbé. A felelősség sem egyforma; előfordul, hogy a munkaadó bizalmat szavaz munkásának és vezetői posztra érdemesíti a brigádjánál, máskor meg hazaküldi, mert megbízhatatlanságával veszélybe sodorja a projektet. Rendre kiderül, hogy a kárpátaljai munkavállalóknak is szüksége lenne idegen nyelvi ismeretekre és nem utolsó sorban alapműveltségre, megtámogatva egy-két szakmunkás diplomával.

A fiatalok előnyben vannak az idősebb korosztályhoz tartozókkal, mivel fogékonyabban a nyelvekre és könnyebben alkalmazkodnak az elvárásokhoz. A boldogulás egyedüli akadálya ilyen esetekben csak a jellemtelenség lehet, melyet takargatni csak ideig-óráig képes a delikvens. Hogy „ki mit hozott otthonról”, hamar kiderül, ennek függvénye a siker vagy a bukás. Sokszor hangzik el a sóhaj: „bár többet keresnék!” Igen ám, de külföldön sem fonják kolbászból a kerítést, és a munkáltatók sem estek a fejükre, ha kifizetésekről van szó. A nagyobb keresethez nem árt egy kicsivel több tudás és papír ennek igazolására.

A tapasztaltak tükrében, reménykedhetnénk, hogy a kárpátaljai szülők gyermekeiket szigorúan fogva irányítják az iskoláztatás rögös lépcsőin felfelé. Ám a jelen rácáfol az elképzelésekre, mivel a valóságban egyre kevesebb diák érez késztetést a tanulásra. A 9. osztályt befejező fiatalok többsége szkeptikus jövőjét illetően és sztoikus nyugalommal választja az otthon ülést. Nincs motiváció, nincs határozott jövőkép, csak a sivár jelen. A szülők példáján okulva a gyerekek többet akarnak, de tenni érte semmit. A könnyű pénzszerzés –„határozás”- bűvkörébe csöppentek, az 1990-as évek, a rendszerváltás utáni idők trendje szerint akarnak élni, továbbhaladni a korántsem legális úton, de már nem lehetséges. Sokan nem értik meg, e korszak véget ért, s ma már dolgozni kell a betevőért.