Vannak bizonyos divatos szakmák, melyek meghatároznak egy korszakot. Rendszerint általában 10 évre szólóan. Korszakonként változó, mely szakmák ezek.

A ’70-es években

Az 1970-es években ilyen volt a tanár szak, azon belül is a magyar irodalom – történelem szak volt a „sztár-szak” páros. A legtöbben erre jelentkeztek. Mondhatni, divat volt az odajelentkezés. Ez egy korszakot határozott meg. A tanár pálya is jó választásnak tűnt, hiszen az értelmiség szerepe meghatározó volt. A tanár szakma így vonzó választásnak tűnt sokak számára.

A ’90-es években

A 1990-es években ilyen volt a közgazdaságtan, jogász szakma. Dunát lehetett volna rekeszteni jogász hallgatókból. Ez a szakma még ma is divatos. A jog témaköre ennyire népszerű lenne? A fizetések magasak, ez világos, tehát ez a szakma vonzza az érdeklődőket.

Amilyen jól lehet vele keresni, olyan nehéz is elvégezni ezt a szakot.

Az 1990-es évek vége felé már lehanyatlóban volt a magyar tanári-történelem szakos szakpárosítás.

Napjainkban

Napjainkban amellett, hogy a magyar-történelem szak visszaszorult, a közgazdaság- és jogász szakma pedig állandó érdeklődésnek örvend, a marketing szakma került előtérbe. Ez a folyamat már a 2000-es évektől megfigyelhető. Ha valami, akkor a marketing szakma, és emellett a programozás, amik „sztár-szakokká” váltak. Mind a két pályára rengeteg a jelentkező, mind a kettő keresett szakma mind a jelentkezők, mind a munkaadók részéről. A marketing a fogyasztói társadalom megélénkülésével kapott nagyobb hangsúlyt, a programozás szintén ehhez a szférához tartozik. Ma minden a reklám, a tömegtermelés, a fogyasztói piac, tehát az olyan fontos szakmák, mint a marketing erős térnyerésben vannak.

Vagy a programozó szakma. Az elektronika térnyerésével fontosabb szerep jutott a programozásnak. A tabletek, IPad-ek, laptopok világában, az internet korában nincs még egy olyan fontos szakma, mint a programozóé. Jól is lehet vele keresni. Keresett szakma. Vajon melyik lesz a következő divatos szakma, ami akkora érdeklődést vonzana, mint a magyar, történelem, jog, közgazdaságtan, marketing, programozói szakma?