Néhány nap múlva, május első vasárnapja az édesanyák napja. Az óvodában az apróságok ünnepséggel, ajándékkal készülnek megajándékozni édesanyjukat. Én is részt vettem jó néhány ilyen ünnepségen, a meghatódottságtól könnyes szemmel néztem végig. Iszonyatosan jó érzés volt, hogy valaki csak azért szeret, mert létezem.

Iskolában már nem nagyon tartanak anyák napi ünnepséget, talán még alsó tagozatban. Pedig szép szokás az ünneplés, emlékszem, én mindig egy hatalmas csokor orgonát adtam édesanyámnak, és nagymamámnak is.


Az édesanyák mindentudók és mindenre képesek. Ha annyi forintom lenne, mint ahányszor válaszoltam olyan kérdésekre, hogy hol van, mi ez, hogy működik, hogy hívják, ki volt ez és mit csinált, már valószínűleg milliárdos lennék. A gyerekeim rendszeresen tudakozónak használtak, és természetesnek vették, hogy anya mindent tud.

Pedig senki sem születik tökéletes anyának, gyermekünk születésekor, kemény küzdelmek, félelmek és átvirrasztott éjszakák után szépen lassan megtanuljuk. Az idők során válik belőlünk ápolónő, gyerekorvos, fejlesztő pedagógus, tanár, fodrász, szakács, rendezvényszervező, életvitel tanácsadó, pszichológus, párkapcsolati tanácsadó, folyamat menedzser, tudakozó, titkárnő, banki szakember, pénzügyi tanácsadó, edző, és még biztos van néhány szakma, amit kihagytam. A férfiaknak egy élet kevés lenne ennyi szakmát megtanulni, nekünk nőknek mindössze néhány évünk van rá.


Anyának lenni kiváltságos dolog, csupa öröm és boldogság a gyermek, ő életünk értelme. A másik oldalról, az állandó féltésről és aggódásról, a megfelelés bizonytalanságáról, a hiszti és a dackorszak, a serdülőkor viszontagságairól viszont már kevesebb szó esik. Pedig ezek is hozzátartoznak egy anya életéhez. Bennem még 18 év után is felmerül a kérdés, hogy jó anya vagyok-e? Jól csináltam, jól reagáltam, jó tanácsot adtam?

Minden édesanya a legjobban szeretné a gyermekének és megvédeni minden rossztól. Pedig van, amikor nem lehet. Némely gyermek csak a saját hibájából tanul, nem kevés bosszúságot és fejtörést okozva ezzel.

Az anyaságban semmi sem általános, minden személyre van szabva. Nincs két egyforma kapcsolat. Törődünk gyermekünkkel, irányítjuk, tanítjuk, megpróbáljuk a helyes irányba terelni, aztán reménykedünk, hogy nélkülünk is megállják a helyüket az életben.

Évente egy alkalommal, amikor egy kedves szóval, ajándékkal, bármivel köszöntenek bennünket, hogy vagyunk nekik, erőt ad nekünk az elkövetkező évre, hogy értelme volt mindennek, amit értük tettünk.