Már 1968-ban is próbálkoztak, a praktikus és gyors hatású pillanatragasztó megalkotásán. Az egyik, 3M nevű cég, minnesotai kutatólaboratóriumában történt meg, hogy a kísérleteik során csupán egy használhatatlannak minősített, gyenge ragasztót sikerült elállítaniuk.

Egyik alkalmazottjuk, egy Art Fry nevű vegyész, aki szabadidejét főként templomi énekesként töltötte, ezzel a ragasztóval ragasztgatta bele a könyvjelzőket a zsoltáros könyvébe. Rövid idő után észrevette, hogy ezek a könyvjelzőül szolgáló ragasztós papírszeletkék, használat után, a könyv lapjainak sérülése nélkül, eltávolíthatóak.

Frynek nagyok hosszú idejébe telt meggyőzni a munkaadóit, hogy ne vessék el az öntapadós matricák világra szóló sikerének a lehetőségét.

1977-ben dobták piacra az első ilyen terméküket, de az sajnos nem hozott sikert, mivel a vásárlók először nem tudták mire való. Ezt követően a cég, ingyenes termékmintákat bocsájtott ki a lakosság számára. A termék kipróbálása után végzett felmérésből kiderült, hogy a tesztben résztvevők majdnem mindegyike megvásárolná, ha a boltok üzleteibe megtalálható volna. Végül a 3M, 1980-ban, Amerikában kezdte el forgalmazni, post-it néven, az egyik oldalán ragadós csíkkal ellátott sárga jegyzettömböket. Egy évvel később ez a találmány már eljutott Kanadába és Európába is.

Időközben kiderül, hogy ezek a cédulák eltávolítás után ismét felragaszthatók. Ennek az okát mikroszkóp alatt keresve megtalálták. Kiderült, hogy a cédula ragadós felületén ezernyi  urea-formaldehid gyanta-buborék van, a ragasztóanyaggal a belsejében.
Ezeknek a buborékoknak, felragasztáskor, a nyomás hatására csak egy részük szakad fel, ezért lehet a cédulákat egymás után többször is felhasználni.

Később az irodai felhasználáson túl, az iskolákban, a diákok köreiben és a családok otthonaiban is népszerűvé vált.

Könyvjelzőként, feliratozásra, emlékeztető szöveggel valamely felületre ragasztva vagy az elfoglalt szülök sürgős üzeneteinek meghagyására, és még sok minden más téren is praktikus eszköznek bizonyult.