A szexualitás és a meztelen test bemutatása sose volt tabutéma a birodalomban, főleg az árja faj létrehozásának tervezete miatt sem. A korábban már kialakult FKK (meztelen test kultúra), a Fasizmus előretörésének hatására sem szorult háttérbe. Mind a Hitlerjugendben, mind a nácik által támogatott művészetben megtalálható volt. Náci szervezetek kebelezték be az eredeti nudista szövetségeket és Németország 1939 augusztusában elküldte résztvevőit első meztelen olimpiai játékokra.

A Birodalom felső vezetése által támogatott FKK-nak volt egy igen nagy hátránya az egészségre nézve. Bár ez 1939-ig a propaganda erkölcsi elvei és elvárásai révén, kevesebb veszélyt rejtett, mint a háború kitörése után.

Egy igen alapos kanadai tanulmány szerint, nem csak a birodalom hadviselőinek, hanem mindegyik félnek, a sebesülések és halálos kimenetelű összecsapásokon kívül komoly emberveszteséggel kellett számolnia a nemi betegségek miatt is. A tanulmány egy töredéke szerint, csak a teljes Európába áthajózott katonai létszámból, azokat leszámítva, akik nem jelentkeztek a tábori orvosoknál, 66,083 fő küzködött nemi betegséggel ebből  18,612 esetnél szifiliszt diagnosztizáltak.

A szifilisz nemcsak népbetegséggé vált, hanem fontos téma volt Hitler számára. A Mein Kampf-ban 13 oldalt írt a szifilisz veszélyeiről.

Németország, mint mindenben az egészségügy terén is kiválóságát akarván bizonyítani, arról nem beszélve, hogy a német katonák idegenekkel való nemi érintkezése ideológiai kérdés volt és nem utolsó sorban a hadsereg létszámának javítása miatt is, létrejött a Borghild projekt.
Biztosan nem lehet tudni, de valószínű, hogy a hírhedt sterilizációs beavatkozásokat végző, Deutsches Hygiene-Museum kutatóinak ötlete volt a "harctéri higiénia bábu". Franz Tschakerttel az élen, a fajok keveredésének megakadályozására és a nemi betegségek jelentős csökkentésének reményében, nekiálltak kifejleszteni a katonáknak szánt guminőket.

Fő kritériumok, amit a tervezéskor szem előtt tartottak, hogy Könnyen tárolható és hordozható, tapintása és kinézete (főleg a bizonyos testnyílás)  közel valósághű legyen.

Másik fontos kérdés volt, hogy kiről mintázzák? Először a szőke Kristina Söderbaumról való mintát vetette fel Heinrich Himmler SS-vezető, de Olen Hannussen javaslatára, a szabadkai születésű Nagy Katót (Käthe von Nagy) kérték fel, hogy legyen a nőnemű szex baba modellje. Mivel Kató nem volt hajlandó az arcát adni ehhez, így végül Dr. Hannussen tanácsára, a rövid haj mellett döntöttek. 168, 176 és 182 centi magas méretekben kezdték el gyártani a Borghildnak elkeresztelt guminőket.

A Borghild projekt nagyjából 1940 végén indult, de 1941 októberében már elkészült az első prototípus. Az SS tiszteknek tartott bemutató meggyőző és igen sikeres lett. Állítólag olyannyira hogy Himmler rögtön rendelt is 50 babát. Később viszont az elmérgesedett háborús helyzetek, a nyersanyaghiány és vélhetően főként a penicillin használatának az elterjedése érdektelenné tette a projekt megvalósulását.

Egyes nem megerősített források szerint, állítólag, a Borghild baba unokái a Mattel Barbie babái lettek.