Egyelőre csak a digitális változatra terjed ki a javítás, de mégis mérföldkőnek számít a nagy spanyol életrajzi lexikon történetében: a Királyi Történeti Akadémia döntése értelmében Francisco Francót mostantól kezdve hivatalosan is diktátornak tekinti a spanyol történetírás.

A döntésről Carmen Iglesias professzorasszony, a testület új elnöke tájékoztatta a spanyol sajtót. A mintegy 40 ezer életrajzot tartalmazó, nyomtatott változatában 50 kötetes enciklopédiában a Franco-szócikk előző változatát egy Luis Suárez nevű középkor-szakértő fogalmazta meg, akinek köztudottak voltak közeli kapcsolatai a Caudillo örökségét ápoló Francisco Franco alapítvánnyal.

A változtatás nem ment egyszerűen. A 20. századi spanyol történelem neves személyiségei körüli ellentmondások feloldására a Királyi Történeti Akadémia már 2011 nyarán létrehozott egy bizottságot, nem utolsósorban a parlamenti pártok nyomására, amelyek a lexikon állami támogatásának megvonását helyezték kilátásba, amennyiben nem vizsgálják felül egyes szócikkek tartalmát. A négy fős bizottság, amelynek tagja volt Iglesias asszony is, 500, 1875 és 1931 között született személyiség életrajzát vizsgálta meg, mindenekelőtt katonai és egyházi vezetőkét, valamint politikusokét. Közülük 14-et ítéltek „teljes felülvizsgálatra”, 16-ot pedig „javításra”.

„Kétség nem fér hozzá, hogy a Franco-rendszer autoritárius diktatúra volt” – jelentette ki Carmen Iglesias, és felidézte 60-as évekbeli egyetemista életét, amikor szigorúan ellenőrizték a diákokat és azonnal kicsapták őket, ha „nem kívánatos” politikai tevékenységbe kezdtek. A korábbi életrajz még úgy állította be a tábornokot, mint aki „három évi harc után (vagyis a köztársaságiak elleni polgárháborúban) legyőzött egy nagyobb erőket képviselő ellenséget”, és azzal magyarázta a fasiszta Olaszországgal, valamint a hitleri Németországgal való együttműködését, „Spanyolország ellenséges környezetbe került, szüksége volt piacokra, ezért kompromisszumokra kényszerült.”

Ugyancsak revízió alá vették Josemaria Escrivá atyának, a Franco-rezsim fontos támaszának számító Opus Dei alapítójának életrajzát.

Spanyolországban a 70-es évek második felétől, vagyis a még Franco által utódként kinevezett I. János Károly király uralkodásának első éveitől megindultak a törekvések a közelmúlt történelmével való szembenézésre, és ennek nyomán a spanyol társadalmon belüli megbékélésre. E szándékot erősítette meg a király 1981. februári határozott fellépése a „csendőrpuccs” idején a demokrácia mellett, ekkor számolták fel a hadsereg vezetésének azt a magját, amely a Franco-rezsimet szerette volna visszaállítani. E folyamat nehéz volt, keserves, a Caudillo halála után 40 évvel sem ért még véget, de fontos, visszavonhatatlan lépések történtek ez irányban, amelyben a közélet és a tudomány közös nevezőre jutott.