Egy hete mástól sem zeng a sajtó, mint a Germanwings-tragédia okairól. Német, francia és amerikai szakértők bevonásával vizsgálva az eseményeket derítették ki, hogy a repülőgép-szerencsétlenség okozója a másodpilóta lehetett. Andreas Lubitz nevét az egész világ megismerte, mikor nyilvánvalóvá vált, hogy súlyos depresszióban szenvedve vezette a gépet a hegynek.

Az eset nagy port kavart, nemcsak a 150 halálos áldozatot követelő légi tragédia miatt, hanem azért is, mert emberi mulasztás állt a háttérben. Olyan tényezők segítették elő a történéseket, melyek elővigyázatossággal kivédhetők lettek volna. A modern technika korában mindenre fel van készülve az emberiség, csak az elme és az érzelmek szélsőséges viselkedésére nem. Kiben mi lakozik, nem tudni, és ha probléma van, sokszor későn derül ki – láthattunk a Germanwings-balesetnél is.

Andreas Lubitz személyéről olyan kép vetül az olvasók elé, akinek minden álma a repülés volt. Elmondása szerint sokkal nagyobb gépek kapitánya szeretett volna lenni. Minden adott volna karrierje íveléséhez, de közbe léptek a pszichés problémák. A szüleivel együtt élő férfi fejében nem tudni, mi rejlett, vagy egyáltalán mit érzett, amikor átgondolva tervét, állítólag tudatosan, sok ember halálát követelő balesetet okozott. Zavart elmét tükröz a cselekedet, s mi közben egész Németország gyászol, felmerül a kérdés, valójában ki hibázott?

Andreas Lubitz valószínűleg segítségre szorult és nehéz elhinni, hogy munkatársai közül senki nem vett észre semmit. Nem tűnt fel az ismerőseiknek, hogy labilisan viselkedik, elszólásaiból senki nem következtetett elkeseredett emberre? Nem voltak barátai, akik észrevették volna a hangulatváltozásokat?

Olyan ez, mint amikor meghibásodik a számítógép és a rendszert újra kell telepíteni, azzal a különbséggel, hogy az embernél számítanak az érzelmi faktorok, és ha nincs „program”, mely a lelket is számításba veszi, akkor egyszerűen nem fog működni. Az ember nem robot, de a nyugati társadalom rengeteg szabályával, elvárásaival úgy gondolja, hogy mégis, aki program szerint teszi a dolgát. Ha pedig „üzemzavar” támad, akkor könnyebb azt mondani, hogy selejtes volt az alany, mintsem a dolgok mögé világítani és megvizsgálni alaposabban az okokat. Természetesen sok kérdést vetne fel, ha kiderülne, hogy a rendszer, ami összefogja a társadalmat, nem tökéletes.

Amikor elvben minden adott egy ember boldogságához, kiderül, hogy valami még sem stimmel. Miért nem volt boldog Andreas Lubitz? Nem keresett eleget? Párkapcsolati problémája volt? Vagy nem tudott beilleszkedni a társadalomba? Olyan kérdések ezek, melyeket okvetlenül fel kell tenni ahhoz, hogy megértsük, mi vezethetett ahhoz, ami március 24-én történt a francia Alpokban. Életében lehettek nehézségek, melyekkel valószínűleg egyedül kellett megbirkóznia. Talán senki sem tudta, hogy a 28 éves pilótának pszichés zavarai vannak és orvosilag igazoltan látásgondokkal is küzdenie kellett?! Pilóta engedélyét valószínűleg nem újítottak volna meg éppen ezért, ez is közrejátszhatott az elkeseredettségében.

Amikor a depresszióról beszélünk, egy állapotra gondolunk, ami napi 24 órában negatív érzésekkel van megtöltve. A lelkileg megviselt ember zavarodottságát cseppet sem enyhítik a társadalmi elvárások, melyek ráerőltetik egy kötelező maszk viselést, aminek a neve: illeszkedj be, rejtsd el problémáidat, hazudj az egészségedről. Hogy mi rejlik az álarc mögött, nem tudni, mivel a legtöbb esetben kívülről nem is látszik, hogy valami gond lenne. Egyesek kifejezetten művészi szintre emelik problémáik palástolását, s így nem derül ki az, aminek normál esetben nyilvánvalóvá kellene válnia – a titok titok marad. Legalábbis addig, míg a belső feszültség valami drasztikusra – szélsőséges cselekedetre – nem kényszeríti a lelki beteg embert.

Érdekes, hogy a nyugati rendezett társadalmakban a bűncselekmények száma elvileg alacsonyabb, mint a világ egyes, kevésbé szabályozott országaiban, ahol az életszínvonal alacsony és a hivatalnoki, rendőri apparátus kevésbé hatékony. A látszólag fejlett államokban mégis sokkal több megdöbbentő tragikus eseménnyel találkozunk, mint másutt. A terrorista cselekményeket nem számítva, pszichopaták által elkövetett gyermekmolesztálások, zaklatások, kegyetlen gyilkosságok látnak időről időre napvilágot, melyek felvetik, hogy valami nincs rendben Nyugaton sem. Attól, hogy az anyagi biztonság adott egy ország polgárai számára, még nem biztos, hogy azok boldogok. A kiegyensúlyozott élet hiányáról ad számot a depresszióban szenvedők emelkedő száma, ezért érdemes feltenni a kérdést: a jólét tényleg kielégíti az emberek alapszükségleteit? Elég a pénz, a karrier a harmóniához? Vagy azoknak van igazuk, akik megértve a teremtés lényegét, Istenben bízva nem a maguk erejére támaszkodnak. Ha elfogadjuk, hogy az ember esendő és törékeny, akkor az is el kell fogadnunk, hogy szükség van valakire, aki nem az. Ilyen egyszerű. Az az erős valaki pedig nem más, mint a Mindenható, akivel így vagy úgy, de mindenkinek szembesülnie kell. Kár, hogy sokan erre későn ébrednek rá…