Egy kék lobogó feszül az ajtómon, kint van egy ideje, kopott is ezért. Kiszívta a nap, reggelente pont rásüt, én meg nem szeretem elhúzni a függönyt. Szép, csillagos egy zászló ez, sokaknak jelent valamit. Talán nem nehéz kitalálni, az Európai Unió zászlaja van kitűzve az ajtómra. De csak belül, nem kívül, mert azért az ilyet még errefelé nem szabad. Egyelőre csak magamnak mutatom, kint meg a kertben lóg Magyarország zászlaja. Azt ki szabad rakni, de még ahhoz is fura dolgokat társítanak az emberek már manapság. Már ez is egy politikailag bátor dolog a részemről, de én mégse szoktam magam bátorként jellemezni.

Sok csillag van az én zászlómon, kettő, négy… azt mondja, hogy pontosan tizenkettő darab. Szépek, körben állnak és jelentenek valamit. Egységet, bátorságot, jövőt, közösséget, és így tovább. Nem vagyok politikus, nem tudok ezekhez narratívát kovácsolni, meg nem is akarok. Nem ez a kenyerem. Én csak szeretem a zászlóm, ennyi nekem jó is, elég a saját kis kútfőmből hozzárendelt jelentés. Minden csillaghoz van egy, de nem sorolom fel, higgyék el nekem, kijön a tizenkettő. A lényeg talán az, hogy ezek egyszerű dolog, még én is értem őket.

Nehéz volt megszámolni már ezt a tizenkettőt is, de még így is kevés volt. Valami baj van, legbelül egy fura szorító érzés fog el, amikor a szemlém végére érek. Hiányzik valami ebből a zászlóból, egy csillaggal mintha kevesebb lenne. Persze a tizenhárom nem egy szerencsés szám, de én azért mégis hozzátoldanék még egyet. Ha nevet kéne adni ennek az utolsó sárga ötágúnak, akkor szerényen merném kiejteni, óvatosan, nehogy megijedjen és elszálljon. Suttognám, édesdeden. Hazaszeretet.

Egy csillag hiányzik a kék lobogóról, a hazaszeretet csillaga. Az emberek, csak úgy mint én, tudják legbelül, hogy van ez a csillag, de nem merik kitűzni maguknak. Ahogy én se merem kitűzni a zászlómat kívülre, ezért nem látszik rajta az a bizony tizenharmadik.

Megkérdezték tőlem, hogy mi hiányzik az Európai Unióból. A válaszom az volt, hogy csak egy csillag hiányzik. Nem értették, mire gondolok.